< VISSZA

Anilogue 2017 - Rövidfilmes versenyprogram 'B'


rövidfilm válogatás, 94 perc, 2017

Időpontok:

Rendező:

Enigma (Antonis Doussias, Aris Fatouros, GR, 11')

Egy görög sztereoszkópikus CG animáció, amit a görög szürrealista festő, Theodore Pandeleon műve ihletett. Egy rekviem a Formához, az Istennőhöz, az örök Évához, a Művészethez.

A kopasz jövő (Paul Cabon, FR, 6')

Kopasz férfinak lenni szívás, a tudat, hogy azzá fogsz válni még rosszabb.

OOZE (Kilian Vilim, CH, 5')

Egy liftes fiú szembesül a magányával és a munkájával járó viszontagságokkal. Amikor megpróbálja felhívni magára a vendégei figyelmét, megismeri a saját sötét oldalát.

A híd a folyó felett (Jadwiga Kowalska, CH, 5')

Egy férfi egy hídon áll, elválasztva élete szerelmétől. Még egyszer utoljára vele szeretne lenni, ezért úgy dönt, megkeresi a másvilágban.

Néhány szó (László Csáki, HU, 8')

“Előfordul ugyanis, hogy egy rossz döntés jó eredményre vezet, ahogy az is, hogy egy jó döntés rossz eredményt szül.” – Murakami Haruki

Nem történik semmi (Michelle Kranot, Uri Kranot, DK, 12')

Borzasztó hideg van a külvárosban, mégis emberek gyülekeznek. Látom, ahogy sorba állnak a láthatáron. Mind arra várunk, hogy történjen valami, de nem történik semmi... Azért gyűltünk össze, hogy tanúi legyünk egy eseménynek és hogy minket is lássanak. Ez egymás nézésének a látványa.

A muslica halála (Lukas von Berg, DE, 4')

Lecsapnak egy apró muslicát. Meglepő módon nagyon sajátos módon ússza meg a halált.

Minden rendben lesz (Céline Devaux, FR, 15')

Adj neki egy kis időt. Majd túlteszed magad rajta. Jean a születésnapját ünnepli, ami során berúg és felidézi a rettenetes hétvégét, amit a szakításához vezetett Mathilde-dal.

Tűzépítés (Fx Goby, FR, 13')

Az azonos című Jack London regény alapján készült film egy férfi és a kutyája tragikus történetét mutatja be, akik a túlélésért küzdenek a Yukon-terület jeges és ellenséges tájain. Lépjen be a sarkköri nyugati világba és tapasztalja meg ön is a maró hideget.

A teher (Niki Lindroth von Bahr, SE, 14')

Sötét musical, amit egy autópálya melletti bevásárlóközpontban adnak elő. A különböző boltok eladói, akik állatokként szerepelnek, vidám musical számok előadásával küzdenek az unalom és a szorongás ellen. Az apokalipszis egy csábító felszabadító.

Tovább az Anilogue Filmfesztivál részletes programjához

»Dec. 22. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Én, Claude Monet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Rókus és Rézi megmenti az erdőt (KN)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Változó vadon – Az én Északom (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Niko, a rénszarvas - Az északi fényen túl (6)

JegyvásárlásJegyrendelés12:30     Törőcsik Mari terem

Comandante - A parancsnok (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Ma este gyilkolunk (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

DAC Film (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

Az iskola (6)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Törőcsik Mari terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

A szerelem ideje | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

A Vándorló palota (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Szeretettel, a Ti Hildétek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

Miénk lesz a holnap | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:45     Törőcsik Mari terem

A szomszéd szoba (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Csortos terem

A kedvenc sütim (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Díszterem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Fekete pont (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Csortos terem

És mi van Tomival? (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

KIX (16)

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató