Balázs Béla-díjasok 2019: Rabbisorsok Magyarországon - Zalán János munkáiból

Június 17-én, hétfőn 18 órától

2019. június 17. 18:00 - 19:30

Helyszín: Díszterem

A mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotói, elméleti tevékenységük elismeréseként idén tavasszal nyolcan részesültek a filmszakma egyik legfontosabb hazai elismerésének számító Balázs Béla-díjban. Június 2. és 18. között programsorozattal tisztelgünk a nyolc díjazott munkássága előtt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló vetítések díjmentesen látogathatók. Helyfoglalás érkezési sorrendben.

Zalán János színházigazgató, színész, producer filmszakmai tevékenysége szerteágazó: szinkronstúdió-vezető, tizenhárom éven keresztül felelt az Eurosport csatornák magyarországi sportkommentátori adások gyártási folyamataiért. Emellett média és kommunikáció tárgyú egyetemi kurzusok megbízott előadója. Kutatói tevékenységének tárgya az audiovizuális tartalmak elérhetővé tétele a látássérültek számára, ebből doktorált a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2017-ben. Ezzel párhuzamosan 2015-ben Magyarországon egyedülálló módon intézményes formában audionarrációt vezetett be az általa igazgatott Pesti Magyar Színházban a vakok és gyengénlátók számára. Az Uránia vetítéssorozatában Rabbisorsok Magyarországon című filmjét vetítjük, amelyet producerként jegyez. A dokumentumfilm a rabbiság intézményének magyarországi történetét mutatja be, felkeltve a figyelmet a közép-európai kultúrtörténet eme lényeges szeletére. A film utáni beszélgetés vendége az alkotó.

Tovább a sorozat többi vetítésére.


RABBISORSOK MAGYARORSZÁGON
magyar dokumentumfilm, 50 perc, 2016


A film a rabbiság intézményének magyarországi történetét mutatja be, ráirányítva a figyelmet a közép-európai kultúrtörténet eme lényeges szeletére, lehetőséget teremtve arra, hogy a zsidó vallás és kultúra – a vallási kultúra – szélesebb körben ismertté váljon. A dokumentumfilm kronologikusan mutatja be a jelentősebb magyarországi rabbikat, Taub Eizik Izsák, a kállói cádik történetétől egészen Schweitzer Józsefig. A készítők különös figyelmet fordítottak arra, hogy az ortodoxia és a neológia jeles történeti alakjai egyaránt képviseltessenek a filmben.

rendező: Pacsorasz Viktor
producer: Zalán János
szerkesztő: Kálmán Alida     operatőr: Másik Szőke András, Szőnyi István    
hangmérnök: Varga Tamás     vágó: Pacsorasz Viktor

Az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület produkciója a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jött létre.

»Dec. 22. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Niko, a rénszarvas - Az északi fényen túl (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Én, Claude Monet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Rókus és Rézi megmenti az erdőt (KN)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Változó vadon – Az én Északom (6)

JegyvásárlásJegyrendelés12:30     Törőcsik Mari terem

Comandante - A parancsnok (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

Az iskola (6)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Ma este gyilkolunk (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

DAC Film (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

A szerelem ideje | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

A Vándorló palota (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Törőcsik Mari terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Szeretettel, a Ti Hildétek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

Miénk lesz a holnap | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:45     Törőcsik Mari terem

A szomszéd szoba (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Csortos terem

A kedvenc sütim (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Díszterem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Fekete pont (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

KIX (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Csortos terem

És mi van Tomival? (16)

» « 2024. December
H K Sz Cs P Sz V
2526272829301
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
303112345

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató