< VISSZA

R2 - Rövidfilmek a hatvanas-hetvenes évekből / 2. Uránia Filmnapok


magyar rövidfilmek, 60 perc, 2014
operatőrök: Hildebrand István, Herskó Anna, Pap Ferenc

Időpontok:

Rendező:

9 perc, 1960, 9’, r: Wiedermann Károly, o: Hildebrand István
Kézenfogva, 1963, 12’, r-o: Herskó Anna
Kilencedik emelet, 1977, 39’, r: Gyarmathy Lívia, o: Pap Ferenc

Az összeállítás az 1960-as és 1970-es évek néhány emlékezetes, külföldön is sikert aratott (az oberhauseni rövid- és kísérleti filmes fesztiválon díjakat szerzett) magyar filmjét mutatja be. Időben a legkorábbi, Wiedermann Károly 9 perc című rövidfilmje 1960-ban készült, és Gerelyes Endre novellájának adaptációja. A film az akkkoriban a klasszikus ábrázolásmód megújításával kísérletező elő-modern magyar filmek egyik korai és ritka példája.
A Herskó Anna fényképezte és rendezte Kézenfogva (1963) szintén úttörő alkotás: keresetlen, természetes dokumentarista portré a gyermeknevelés és a családi élet hétköznapjairól – az 1960-as évek elején sem ez a téma (privát szféra, szülő-gyerek intim kapcsolatok), sem pedig a direktfilmes ábrázolás nem volt jellemző a magyar filmben.
Végül Gyarmathy Lívia 1977-es dokumentumfilmje, a Kilencedik emelet a korszak szociológiai inspirációjú magyar dokumentumfilmjeinek egyik kiváló, erőteljes darabja, amely egy válás után új, lakótelepi lakásba költöző és új (pót)apát kapó család, anya és két gyerekének útkeresését mutatja be. Az inspiráció szociológiai (lakáshelyzet, munkáscsaládok hétköznapjai), az ábrázolás azonban életközeli, természetes, személyes, és ezáltal drámai. Varga Balázs filmtörténész


A képen Gyarmathy Lívia

»Dec. 22. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Rókus és Rézi megmenti az erdőt (KN)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Változó vadon – Az én Északom (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Niko, a rénszarvas - Az északi fényen túl (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Én, Claude Monet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés12:30     Törőcsik Mari terem

Comandante - A parancsnok (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Ma este gyilkolunk (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

DAC Film (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

Az iskola (6)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

A szerelem ideje | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

A Vándorló palota (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Törőcsik Mari terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Szeretettel, a Ti Hildétek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

Miénk lesz a holnap | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:45     Törőcsik Mari terem

A szomszéd szoba (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Csortos terem

A kedvenc sütim (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Fekete pont (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Díszterem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Csortos terem

És mi van Tomival? (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

KIX (16)

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató