MOSZFILM Napok / 2014. május 8-11.

MOSZFILM Napok / 2014. május 8-11.

Május elején az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatkozik be a legendás Moszfilm stúdió. A négynapos rendezvény programját a legújabb produkciók mellett beszélgetések, valamint filmtörténeti ritkaságok színesítik, köztük egy élőzenével kísért némafilm-előadás, három korszakalkotó zenés vígjáték, valamint a monumentális és vásznon ritkán látható Háború és béke négyrészes vetítése.


FRISSÍTÉS:

Felkerültek honlapunkra a Moszfilm Napok során készített fotók, kattintson az alábbi képre a böngészéshez.

MOSZFILM NAPOK - Új és klasszikus alkotások az orosz film legjelentősebb, idén 90 éves stúdiójából. Az új filmek mellett filmtörténeti ritkaságok színesítik a programot, köztük élőzenével kísért némafilm-előadás, korszakalkotó zenés vígjátékok és a monumentális Háború és béke négyrészes vetítése.

A filmnapok ideje alatt az Uránia Kávéházban a MOSZFILM múltját megidéző kiállítás látható.

Jegyek kedvezményes áron, 800 Ft-ért kaphatók az Uránia jegypénztárában és honlapján.

A Háború és béke vetítéseire a belépő 500 Ft.

A programfüzet letöltéséhez kattintson ide (PDF)

Vetítési program

(részletes filmismertető az egyes címekre kattintva elérhető)

MÁJUS 8., CSÜTÖRTÖK

18:00 – Uránia Kávézó
Orosz film – régen és ma
Kerekasztal-beszélgetés, résztvevők: a Moszfilm két igazgatója, Szvetlana Piljova és Vlagyimir Rjaszov, Vitalij Kiscsenko színmûvész, Geréb Anna filmtörténész, Lugossy László filmrendező és Forgács Iván filmtörténész.

20:00 - Díszterem
Fehér Tigris
háborús dráma, 104 perc, 2012
Vendégünk Vitalij Kiscsenko színmûvész
A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött! A regisztrációhoz kattintson ide.

18:00 - Csortos terem
Karneváli éjszaka
zenés vígjáték, 77 perc, 1956

MÁJUS 9., PÉNTEK

17:00 - Díszterem
Cirkusz
zenés filmvígjáték, 94 perc, 1936

19:00 - Díszterem
Ő
társadalmi dráma, 98 perc

21:00 - Díszterem
Weekend
bûnügyi film, 93 perc

19:00 - Csortos terem
Fehér Tigris
háborús dráma, 104 perc

21:00 - Csortos terem
Téma
romantikus dráma, 98 perc

MÁJUS 10., SZOMBAT

11:00 - Díszterem
Háború és béke 1. rész - Andrej Bolkonszkij
történelmi filmdráma, 147 perc, 1965

14:00 - Díszterem
Háború és béke 2. rész - Natasa Rosztova
történelmi filmdráma, 100 perc, 1966

 

MÁJUS 10. SZOMBAT (folytatás)

16:00 Csortos terem
Egy fogorvos kalandjai
filmszatíra, 82 perc, 1965

18:00 - Csortos terem
Szerelem a Szovjetunióban
melodráma, 89 perc, 2013

20:00 - Csortos terem
Assza
zenés melodráma, 153 perc, 1987

MÁJUS 11. VASÁRNAP

11:00 - Díszterem
Háború és béke 3. rész - 1812
háborús dráma, 84 perc, 1967

13:00 - Díszterem
Háború és béke 4. rész - Pierre Bezuhov
háborús dráma, 100 perc, 1968

15:00 - Díszterem
Ágy és dívány, avagy szerelem hármasban
némafilm, 74 perc, 1927
Zongorán kísér: Darvas Ferenc

16:00 - Csortos terem
Karneváli éjszaka
zenés filmvígjáték, 77 perc

18:00 - Csortos terem
Így nem lehet élni
dokumentumfilm, 115 perc, 1990

20:00 - Csortos terem
Szerelem a Szovjetunióban
melodráma, 89 perc, 2013

Esemény a Facebook-on:

 

Felénk fordul Vera Muhina szobra, A munkás és a kolhozparasztasszony. A korosabb nemzedékek számtalanszor találkozhattak ezzel a logóval, amely az egész szovjet filmgyártást szimbolizálta számukra. Pedig csak a moszkvai filmgyár, a Moszfilm produkcióinak elején jelent meg a vásznon, és azokon is csak 1947 óta. Maga a stúdió 1924-ben kezdte meg folyamatos működését. Két államosított, márkás orosz gyártóhely, Hanzsonkov és Jermoljev műtermének egyesítésével alakult meg, és egyszerűen az Állami Filmbizottság Egyes Filmgyára nevet viselte. Bár a felszerelése elegendő volt ahhoz, hogy elkészülhessenek Kulesov, Eizenstein, Pudovkin, Room némafilmes remekei, már a 20-as évek végén felmerült az igény, hogy a szovjet filmek egy Hollywoodhoz hasonló gyártási komplexumban készüljenek. 1931-ben adták át a nagy, korszerű filmgyárat, amelyben a hangosfilm elterjedése azonnal új fejlesztéseket követelt.

A háború alatt a stúdiót Alma-Atába költöztették, ott született meg Eizenstein Rettegett Ivánja is. A visszatérés után újabb fontos korszerűsítések történtek, kifejlődött a színes filmtechnika. A Moszfilm igazi filmművészeti központtá, Európa egyik legnagyobb filmgyárává vált. Itt készült a szovjet film két Oscar-díjas produkciója, a Háború és béke és a Moszkva nem hisz a könnyeknek Szergej Bondarcsuk, illetve Vlagyimir Menysov rendezésében. Itt bontakozott ki Andrej Tarkovszkij és Nyikita Mihalkov művészete. És eszünkbe jutnak egymás után a jelentős alkotók, többi kedvencünk, akik szintén a Moszfilmben dolgoztak: Grigorij Csuhraj, Elem Klimov, Larisza Sepityko, Andrej Mihalkov-Koncsalovszkij, Vaszilij Suksin, Alekszandr Mitta, Gleb Panfilov, Alekszandr Alov, Vlagyimir Naumov, Eldar Rjazanov. A nagyszerű, emlékezetes művek felsorolásába pedig nem is érdemes belekezdeni.

A Szovjetunió szétesése és az Oroszországi Föderáció megalakulása után a stúdió nehéz anyagi helyzetbe került. 1998-ban a nyolcvanas években feltűnt kiváló rendező, Karen Sahnazarov vette át vezetését. Irányítása alatt az állami tulajdonú filmkonszern komoly technikai fejlődésen ment keresztül, ami ismét Európa vezető filmgyárainak sorába emelte. Igaz, a saját produkciók száma igen alacsony, a gyár fő profilja jelenleg a szolgáltatás.

»Dec. 22. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Niko, a rénszarvas - Az északi fényen túl (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Én, Claude Monet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Rókus és Rézi megmenti az erdőt (KN)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Változó vadon – Az én Északom (6)

JegyvásárlásJegyrendelés12:30     Törőcsik Mari terem

Comandante - A parancsnok (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

Az iskola (6)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Ma este gyilkolunk (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

DAC Film (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Törőcsik Mari terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

A szerelem ideje | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

A Vándorló palota (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Szeretettel, a Ti Hildétek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

Miénk lesz a holnap | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:45     Törőcsik Mari terem

A szomszéd szoba (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Csortos terem

A kedvenc sütim (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Díszterem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Fekete pont (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Csortos terem

És mi van Tomival? (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

KIX (16)

» « 2024. December
H K Sz Cs P Sz V
2526272829301
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
303112345

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató